Ótátrafüred (Starý Smokovec)
   Szöveg    Térkép    Részletes térkép    Google Térkép

   

    A legrégibb tátrai üdülőtelepülés a Nagyszalóki-csúcs lábánál, fontos kiindulópont a Magas-Tátra középső részébe.
    A környékbeli nép már régen érdeklődött az itt fakadó savanyúvíz iránt. Nincs kizárva, hogy a forrásnak valami köze volt az ószláv ásvány- és vízistenség kultuszához is.
    1973-ban a forrás közelében Csáky István, a környező erdők tulajdonosa, egy erdészházat és egy vadászházat építtetett. 1797-től nyaraló lett - a Magas-Tátra első nyaralója. Első jelentős felvirágzása a XIX. század első felében Rainer György (1800-1872) bérlő alatt történt, aki a nagyközönség számára elérhetőve tette az itteni nyaralást. Ez időben épültek az első nagyobb szállodák és éttermek, valamint állandó orvosi felügyeletű fürdők is.
    A település további fejlődését jelentősen befolyásolta a Kassa-Oderberg vasútvonal megépítése 1871-ben és igyekezete, hogy sikeresen helyt álljon a gombamód szaporodó új tátrai települések konkurenciaharcában.
    A települést uraló épület, Hoepfner Guido budapesti építész tervei alapján 1904-ben épült Grandhotel. Eredetileg egy épületből állt, ezt később háromszor bővítették. Jelenleg a meglévő szállodák és éttermek modernizációján és bővítésén kívül több új irodaház, üzleti és közlekédést szolgáló épület épül. 1947-1960 között Ótátrafüred volt a Magastátra nevű közigazgatási egység és egyben járás központja. 1960-tól a járási központ visszakerült Poprádra. 1999-től a Magastátra nevű közigazgatási egység - város - központja.

MEGJEGYZÉS: A település közigazgatásilag Magastátra város része.

TÉRKÉPEK:
                         

FÉNYKÉPALBUMOK:
                                               








Szepesség | Gömör | Liptó | Felső-Garam-régió | Szlovák paradicsom | Magas-Tátra | Alacsony-Tátra | Bélai-Tátra
Pienin-hegység | Szepesi vár | Szent Jakab-templom | Lublóvár | Krasznahorka | AquaCity | Besenyőfalu | Tatralandia | Ménhárd | Felsőzúgó